Floratom Szeged AC – Büki TK 7 – 3
publicat de on
Floratom Szeged AC – Büki TK 7 – 3
Szeged, Extraliga 4. forduló, Játékvezetők: Radics Béla, Brunczvik Géza
Győztek: Dudás Róbert 3, Kószó Attila 2, dr. Lukács Levente 1 és a Dudás Róbert – Kószó Attila páros
illetve Fekete Soma 2, Bari Csaba 1
A találkozót megelőzően bíztunk a két bajnoki pont megszerzésében, végül színvonalas, kiélezett mérkőzésen győztünk.
Mérkőzések:
1. Dudás Róbert – Kószó Attila – Fekete Soma – Bari Csaba 3 – 1 ( 9, 4, -6, 8 )
Úgy tűnt, könnyed győzelmet aratunk a szezonban eddig nyeretlen vasi kettős ellen, de az első két játszma megnyerése és 5-0-ás vezetésünknél a rivális összekapta magát. Végül élvezetes mérkőzésen nyertünk. (1-0)
2. Dudás Róbert – Monostori Péter 3 – 1 ( 3, -10, 8, 10 )
Robi a vártnál nehezebben győzte le szívósan küzdő ellenfelét. (2-0)
3. dr. Lukács Levente – Fekete Soma 0 – 3 ( -7, -5, -6 )
Levi a találkozó elején kisebb sérülést szenvedett, így nem sok esélye volt az egyébként is erősebb riválisával szemben. (2-1)
4. Kószó Attila – Bari Csaba 3 – 1 (4, -7, 7, 6 )
Ati nagyszerűen kezdett, majd kisebb hullámvölgyet követően taktikus játékkal sima győzelmet aratott. (3-1)
5. Dudás Róbert – Fekete Soma 3 – 2 ( 8, -9, 3, -12, 6 )
A nap leglátványosabb meccsén Robi pazar játékkal nagyon fontos győzelmet aratott. A negyedik játszmában a kiváló formát mutató ellenfele még meccslabdát hárítva fordított, végül játékosunk a döntő szettben „robbantott”. (4-1)
6. Kószó Attila – Monostori Péter 3 – 0 ( 9, 5, 8 )
Ati esélyeshez méltóan, magabiztos játékkal győzött. (5-1)
7. dr. Lukács Levente – Bari Csaba 2 – 3 ( 5, 7, -9, -6, -5 )
Levi kiválóan kezdett, gyorsan két játszma előnyre tett szert. A harmadik szettben 9-9-es állásnál két egyszerű labdát rontott, ezt követően ellenfele fokozatosan felőrölte.(5-2)
8. Kószó Attila – Fekete Soma 1 – 3 ( -4, 5, -4, -11 )
Atinak nem feküdt ellenfele „bombázó” stílusa, ennek ellenére szorosabb mérkőzést vívhatott volna, ha a negyedik játszmát 9-6-os vezetésről megnyeri.(5-3)
9. Dudás Róbert – Bari Csaba 3 – 2 ( 7, 3, -8, -8, 11 )
Robi magabiztosan kezdett, két szett előnyre tett szert. Ellenfele azonban nem adta fel, a döntő játszmában mérkőzéslabdához jutott, végül nagy csatában mi örülhettünk.(6-3)
10. dr. Lukács Levente – Monostori Péter 3 – 2 ( 6, -10, 6, -6, 4 )
Hullámzó játékot követően Levi a döntő játszmában jól kezdett, végül nem fért kétség a győzelméhez.(7-3)
Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen tudtuk, hogy Fekete Soma bármire képes lehet és Bari Csaba is okozott már számunkra kellemetlen perceket. Kiválóan kezdtük a találkozót, 5-1-es vezetésünknél úgy tűnt, könnyed győzelmet aratunk. 5-3-as állásnál párhuzamosan folyt az utolsó két találkozó, ahol Robinak és Levinek is nagyot kellett küzdenie, végül Levinek sikerült előbb nyernie, így harmadik csapatbajnoki találkozónkat tudtuk hozni. Robi nagy koncentráltsággal, helyenként brillírozva játszott, Ati a két megnyert partiját magabiztosan hozta. Levi kisebb sérüléssel játszott, így is közel állt ahhoz, hogy két győzelmet szerezzen. Összességében megérdemelt sikert arattunk, a szívvonalas találkozó megfelelően szolgálta az ETTU Kupára való felkészülésünket.