Parádés játék Hollandiában, továbbjutás az ETTU Kupában!

Fantasztikus sikerrel zártuk az ETTU Kupa első, a holland Zoetermeer városában megrendezett csoportkörét. Együttesünk az előzetes várakozásokat magasan felülmúlta, a csoport leggyengébbjeként besorsolt gárdaként a kvintett 2. helyén végeztünk! Sikerünk értékét mi sem bizonyítja jobban, hogy az európai szövetség hivatalos honlapja vezető cikkben számol be parádés teljesítményünkről.
1. csoportkör
Sokah Hoboken (BEL) – Fusion TTC (ENG) 1 – 3
Clube Desportivo Sao Roque (POR) – Floratom Szeged 3 – 0
Előzetesen a portugál ellenfelünket tartottuk a csoport egyik favoritjának, játékerejükben nem is csalódtunk. Az eredmény azonban nem tükrözi hűen a küzdelmet, hiszen az ellenfél bevallása szerint is csapatunk jelentette számára a legnehezebb akadályt a kétnapos torna során. Apró momentumokon múlott, hogy sokkal szorosabb eredményt érjünk el, több volt ebben a találkozóban.
Mérkőzések:
1. Enio Mendes – Kószó Attila 3 – 2 ( -7, 6, 9, -8, 7 )
Ati végig fegyelmezett, kiegyensúlyozott játékot nyújtott a portugál csapat első számú játékosa ellen, aki ezen találkozó megnyerésével túl is jutott az egész torna legnehezebb partiján. Ati a harmadik játszmában magabiztosan játszott, 8-7-re vezetett, talán ha ezt a szettet hozza, nyer.
2. Nuno Henriques – Dudás Róbert 3 – 2 ( 3, -7, -9, 8, 8 )
Robi három éve vereséget szenvedett riválisától, most megkísérelt visszavágni. Az első szett visszafogottabb játékát követően kiváló megoldásokat alkalmazott, 2-1-es szett, 8-8-as állásnál amennyiben ziccerét értékesíti..
3. Duarte Fernandes – dr. Lukács Levente 3 – 1 ( 10, 9, -7, 8 )
Levi jól kezdett, hiszen az első játszmában szettlabdája volt, a másodikban pedig 9-8-ra is vezetett, ennek ellenére elúszott mindkét szett. A negyedik játszmában hiába zárkózott fel 0-6-ról, ellenfele behúzta a csapatgyőzelemhez szükséges partit.
2. csoportkör
Fusion TTC (ENG) – Clube Desportivo Sao Roque (POR) 0 – 3
Enjoy&Deploy Zoetermeer (HOL) – Floratom Szeged 1 – 3
A házigazdák feltérképeztek bennünket a portugálok elleni találkozó során, ezért úgy döntöttek, az első körben nem nevezik új igazolásukat, a kínai Zhenget, bíztak az izlandi válogatott, közönségkedvenc „Gummiban”. A túlzott magabiztosságuk végül visszaütött, hiszen mindhárom játékosunk pazar formát mutatott ezen a mérkőzésen. A taktika terén is túljártunk a házigazdák eszén, a tökéletes beírás is kellett a sikerhez.
1. Nathan Van der Lee – dr. Lukács Levente 0 – 3 ( -8, -7, -2 )
Levi az elején ráérzett balkezes ellenfele játékára, taktikus megoldásokkal hozta az első két játszmát, a harmadikban már 8-0-ra is vezetett a hazai közönség támogatását is élvező ellenfelével szemben.
2. Gudmundur Stephensen – Dudás Róbert 3 – 2 ( 3, -12, 9, -6, 6)
Robi megint nem kezdett jól, de az első játszma sima elvesztését követően összekapta magát. A harmadik szettben már 7-2 arányban is vezetett, mégis az izlandi örülhetett, aki végül az ötödik játszmában felülkerekedett.
3. Boris De Vries – Kószó Attila 0 – 3 ( -12, -2, -4 )
Ati végig koncentráltan játszott, így a roppant fontos, első szett megnyerését követően nem fért kétség sikeréhez.
4. Zeng Zheng – Dudás Róbert 2 – 3 ( -4, -7, 6, 7, -8 )
Robi szinte sokkolta a bemutatkozó mérkőzésén a hazaiak új igazolását, akit a hollandok Európa-bajnoka, Li Jiao látott el szakmai tanácsokkal. A harmadik és negyedik játszmában ugyan lepuhult kissé, de a hazaiak elképedése és a szegedi kispad „tombolása” kíséretében megnyerte a találkozót.
3. csoportkör

Enjoy&Deploy Zoetermeer (HOL) – Clube Desportivo Sao Roque (POR) 1 – 3
Sokah Hoboken (BEL) – Floratom Szeged 0 – 3
Óriási önbizalmat adott együttesünk számára a házigazdák felett aratott győzelem, így megnyílt a lehetőség a továbbjutás kiharcolására. Előzetesen úgy véltük, a belga bronz érmes ellen lehetnek esélyeink, ami be is bizonyosodott: a kulcspillanatokban kiváló koncentrációval felülmúltuk ellenfelünket.
1. Kilomo Vitta – Kószó Attila 1 – 3 (9, -9, -6, -6 )
Ati hozta jó formáját, az első játszmában 9-5-ig nem is számítottunk rá, hogy megtorpanhat. Az apró kihagyás a szett elvesztését jelentette, de a második játszmában 4-7-es állásnál ismét magára talált, így nem fért kétség győzelméhez.
2. Tim Janssens – Dudás Róbert 2 – 3 ( 9, -9, -8, 9, -9 )
Robinak nem kedvezett az ellenfél stílusa, a csapkodóan játszó belga megkeserítette játékosunk dolgát, akinek a legjobbkor volt helyén a szíve, a döntő szettet 9-6-os hátrányból sikerült megnyernie.
3.Steve Bovenisty – Lukács Levente 2 – 3 ( -5, -5, 9, 10, -4)
Levi magabiztosan hozta az első két játszmát,a harmadikban már 6-2-re is vezetett, semmi sem utalt ellenfele feltámadására. A döntő játszma ismét sima szegedi sikert hozott, így ezt az összecsapást is hozni tudtuk!
4. csoprtkör

Sokah Hoboken (BEL) – Clube Desportivo Sao Roque (POR) 0 – 3

Enjoy&Deploy Zoetermeer (HOL) – Fusion TTC (ENG) 3 – 1

5. csoportkör

Enjoy&Deploy Zoetermeer (HOL) – Sokah Hoboken (BEL) 3 – 0
Fusion TTC (ENG) – Floratom Szeged 1 – 3
AZ utolsó forduló előtt már tudtuk, a csapatmérkőzésen belül egy győzelem is elég lehet a továbbjutáshoz, mégsem taktikáztunk, ami meghozta a gyümölcsét a nigériai olimpikonnal felálló britek ellen.
1. Sule Olaleye – Kószó Attila 1 – 3 ( -4, 9, -8, -7 )
Ati parádésan kezdett Afrika egykori első számú játékosa ellen, aki roppant rutinjával végig ott lihegett játékosunk nyakán. A kritikus pillanatokban a szerencse is játékosunk mellé szegődött, így újabb értékes skalpot gyűjtött be.
2.Kazeem Adeleke – Dudás Róbert 2 – 3 ( 7, -8, 5, -10, -5 )
Robi nagyon nem érezte ellenfele játékát, 1-1 után úgy tűnt, nincs esélye. 1-2-es szett, 6-10-es állás után azonban 4 mérkőzéslabdát is hárított, majd a lélektani előnyét kihasználva fontos sikert aratott, mellyel eldőlt, hogy továbbjutottunk a csoportból!!!
3. Lorestas Trumpuskis – Lukács Levente 3 – 2 ( -7, -8, 9, 3, 8 )
Levi roppant magabiztosan kezdett litván ellenfelével szemben, 2-0-ás szett, 8-4-es állás után azonban érthetetlenül elbizonytalanodott. A döntő szettben még 7-6-ra vezetett, de elbukta a találkozót.
4.Sule Olaleye – Dudás Róbert 1 – 3 ( -10, 10, -3, -8)
Robi a második játszmában parádézott, mégis vereséget szenvedett 9-3-as vezetésről. Ezt követően örömjátékot mutatott be, így a harmadik találkozónkat is sikerrel vettük.

A csoport végeredménye:

Helyezés Csapat Győzelem Veresény Különbség Pont
1. Clube Desportivo Sao Roque (POR) 4 0 12-1 8
2. Floratom Szeged AC (HUN) 3 1 9-5 7
3. Enjoy&Deploy Zoetermeer (HOL) 2 2 8-7 6
4. Fusion TTC (ENG) 1 3 5-10 5
5. Sokah Hoboken (BEL) 0 4 1-12 4

A csoport első három helyezettje továbbjutott a következő csoportkörbe.

Kiváló teljesítménnyel nem várt sikert arattunk Hollandiában, ahol a csapattagok mellett dr. Kancsár Attila és Tóth Sándor alkotta „kispad” is nagyban hozzájárult egyesületünk története legnagyobb eredményéhez. Csoportunkban az összes rivális hazájában a bajnoki dobogóra állhatott, így nem véletlen az európai szövetség kitüntetett figyelme teljesítményünket illetően.
Szokásunkhoz hűen nem csupán a sportcsarnokban töltöttük hétvégénket, pénteken Hágát, Scheveningent és Rotterdamot, vasárnap Amsterdamot térképeztük fel, így 2011. szeptember első hétvégéje felejthetetlen élményt jelentett a „túrán” résztvevők számára.

Már említettük a hivatalos honlap vezető cikkét,  az ETTU Kupa honlapján szenzációként hozzák a Floratom bravúros továbbjutását, mely szerint esélyest vert csapatunk a férfi csapatok második körébe jutáshoz. A hivatkozást itt lehet megtekinteni:

http://www.ettu.org/ettucup_news_view.php?id=369