Eredményes játékkal az előkelő 2. helyet szerezte meg a Tóth Sándor – dr. Kancsár Attila párosunk a XXI. Szent István Kupa 40-49 évesek közötti versenyszámában Karcagon. A mieink nehezen lendültek játékba, hiszen a páros versenyszám csoportgyőzelmét két öt játszmában aratott diadal jelentette. A Saláta Ferenc – Müller György /Tatabánya/ alkotta riválist a döntő szettben 8-2-ről siekrült felülmúlni, de ugyanilyen nehéznek bizonyult a Zolcsák Balázs /Kemecse/ és Sallai Zoltán /Nyíregyháza/ duó elleni találkozó is. A 8-as főtáblán előbb Kígyós Gábor /DABE/-Béres Sándor /Gyula/ elleni mérkőzést hozták Kanóék(3-1), majd az elődöntőben már magabiztosan, 3-0 arányban múlták felül a csoportküzdelmek során is legyőzött Saláta-Müller kettőst. A döntőben a Csarnai Gábor – Sebestyén Sándor /Békés/ páros rutinját kihasználva, két szettben is hátrányból fordítva végül 3-0 arányú győzelmet aratott a mieink felett.
Végeredmény:
1. SEBESTYÉN Sándor – CSARNAI Gábor Békési TE
2. TÓTH Sándor – Dr. KANCSÁR Attila Floratom Szegedi AC
3. SALÁTA Ferenc – MÜLLER György Tatabányai ATE SE.
és KATONA Csaba – ZOLTAI Zoltán Szolnoki Honvéd SE – MAVEX SE
Férfi egyes 40-49
Dr. Kancsár Attila nehezen hozta a kötelezőt a csoportmeccsek során, Zolcsák Balázst /MAVEX/ 3-2, Varga Csabát /Karcag/ 3-1 arányban sikerült legyőznie, így Bándy Zsolt /Hortobágy/ elleni szoros, 3-2 arányú veresége a csoport 2. helyéhez volt elegendő.
Tóth Sándor szintén a második helyen végzett kvartettjében, Roskó László /Kemecse/ és névrokona, Tóth Sándor /Hortobány/ felett aratott fölényes, 3-0-ás győzelmét követően azonban szintén három játszmában veszített Nagy Balázs /Jászberény/ ellen.
A főtáblán Tóth Sanyinak nem kedvezett a sorsolás, Bándy Zsolt ellen 3-1 arányú vereséget szenvedett, így a nyolcaddöntőben búcsúzott. Kanó régi nagy riválisát, Zoltai Zoltánt/MAVEX/ múlta felül mérkőzéslabdákat is hárítva 3-2 arányban, majd Sallai Zoltán állította meg a legjobb négy közé jutásért négy játszmában.
Végeredmény:
1. CSARNAI Gábor Békési TE
2. SALLAI Zoltán Nyíregyháza
3. Bándy Zsolt HortobágyI LSE
és SEBESTYÉN Sándor Békési TE
Serdülő fiú egyes és páros
A serdülő fiúknál Tóth Marcell képviselte klubunkat, ezúttal kevés sikerrel. Az egyéni csoportküzdelmek során nem sikerült kiharcolnia a főtáblára jutást, Kovács Kristóftól /Szekszárd/ három, míg Palya Máté /DABE/ ellen négy játszmában szenvedett vereséget. Zacher Márk Zoltán /Pro Santas/ felett aratott 3-2 arányú győzelme csupán szépségtapszra volt elegendő. A páros versenyszám szintén nem hozott játékosunknak sikert, Nagy Péter /Nagykőrös/ oldalán a csoport utolsó helyén végzett, így nyert találkozó nélkül kiesett.
Serdülő fiú egyes végeredmény:
1. SÜKÖSD Roland Székelyudvarhely Románia
2. MOLNÁR Patrik Jászkun Volán SC
3. Radoslavljevic Alexandar Spartak szabadka
és PÉTER Nándor Székelyudvarhely Románia